Code Showroom
 

Hopp Laura

Laura 2019 tavaszán egyetemistaként, részmunkaidőben kezdett dolgozni a Code Showroomban – és diplomája megszerzése után nem volt kérdés számára, hogy itt marad. Eleinte főként belsőépítészeti- és bútortervezéssel foglalkozott, jelenleg pedig kiemelt projektek tervezésében működik közre – így az első koncepciók megalkotásától a kiviteli tervezésig minden szakaszban felelős résztvevőként lehet jelen. Szerencsésnek tartja magát, mert mint mondja: „rendkívül inspiráló azon designtárgyak között dolgozni, amelyekről korábban tanultam. Emellett pedig a kollégákkal való folyamatos együttműködés és a kivitelezések helyszíni követésének lehetősége is mind-mind hozzátesz a szakmai fejlődésemhez.”

POZÍCIÓ

Interior Designer

TELEFONSZÁM

+36 30 161 27 02

Category

team